Hatsávossá bővül az M1-es Győrig
Ez év augusztusában megkezdődik az M1-es autópálya hatsávosra bővítése Budapest és Győr között – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter. A teljes, 78 kilométeres szakasz 2029 elejéig készülhet el.
Elsőként a Budapest és Bicske közötti 24 kilométeres szakasz készül el, amely rendkívül összetett, hiszen Budapest agglomerációját, elővárosi közlekedését is érinti – mondta el a Lázár az Építési és Közlekedési Minisztérium február 6-i plenáris ülésén Esztergomban.
Megépül az M1-est Esztergommal összekötő M100-as autópálya bekötését lehetővé tevő csomópont, és a kormány előzetes versenytárgyalásra bocsátja a 35 kilométeres szakasz a megépítését is. A beruházás költségét 500 milliárd forintra becsülik. A tervek szerint az M100-as kétsávos, leállósáv nélküli autóút lesz. A kivitelezést három szakaszra bontják: az első az M1-estől Zsámbékig tart, a második innen Kesztölcig, a harmadik tovább Esztergomig. A középső szakaszon három alagútra és számos völgy áthidalására lesz szükség.
A miniszter szerint jók az esélyei annak, hogy az M100-as építése két szakaszon már 2026 tavaszán elkezdődhet. A nyomvonal mentén 650 telek megvásárlásáról van szó, ebből 250 telket az állam már megvásárolt. Erre a kormány rendelkezik forrásokkal és a minisztériumnak is van pénze. Az idén 1,5–2 milliárd forintot költenek Zsámbék és a többi település térségében telekvásárlásra, így a közbeszerzések megjelenésére rendezettek lesznek a tulajdonviszonyok.
Az M100-as autópálya Esztergomtól északnyugatra egy új Duna-híd megépítésének szükségességét is magával hozza, a most működő komp vonalában. A közúti és vasúti híd helyének kijelölésére előzetes tanulmányterv készül.
(MTI)