Zsúfolásig megtelt a szákszendi Faluház december 22-én, amikor a közösség együtt ünnepelte a karácsony közeledtét, s gyúlt meg az adventi koszorú valamennyi gyertyája: a hité, a reményé, az örömé és a szereteté…

A szászendi Falukarácsonyon Papp Attila Csaba polgármester köszöntötte a megjelenteket, s beszélt arról, miként változtak érzései a karácsonyvárás kapcsán: gyermekként imádta a havat, a fenyőfa illatát, a dalokat, játékokat… Később valami megváltozott… még mindig szerette, de a felszabadult várakozást néha felváltotta az ünnepi szorongás: vajon tetszik-e a kiválasztott ajándék? Az ünnepi készülődés feladatai egyre inkább kötelességnek tűntek, mint örömszerzésnek… „Átértékelve mindent, meggyőződésem, hogy a karácsonynak a kapcsolatainkról kell szólnia. A mai rohanó világban a karácsony eredeti fényét és lényegét csak úgy tudjuk helyreállítani, ha a fa alá, az ajándékok mellé a szívünk szétáradó szeretetét is elhelyezzük” – fogalmazott, s azt kívánta, hogy a karácsonyi hangulatból, a szeretetből mindenki őrizzen meg morzsákat az eljövendő év napjaira is.

Valóban a kapcsolatainkról szól ez az ünnep. Nem csak az egymáshoz fűződő viszonyunkról, családok belső titkairól, családok belső gyönyörűségéről, mert a család egy gyönyörű titok, ahogyan a szülő a gyermekéhez, a gyermek a szülőjéhez viszonyul, hanem arról is szól, hogy hogyan viszonyulunk az Istenhez – fűzte tovább a polgármester gondolatait dr. Író Sándor római katolikus plébános, majd így folytatta: a fenyőfa és karácsony Jézus nélkül nem karácsony. Azt várjuk, hogy megünnepeljük annak az Istenfiának az idejövetelét, akinek a születése napja elkövetkezik. És ezt nem csak a keresztények is ünneplik. Miért? Mert Jézus jövetele, az a szeretet, amit ő hozott, azt mindenki érzi, mert mindenkinek szüksége van a szeretetre…

Kedves szákszendiek! Ahogy az előttem szólóknál is elhangzott, Advent 4. vasárnapja van. Már nagyon várjuk a karácsonyt. De gondoljunk bele: mit is várunk a karácsonyban? Angyalokat? Az ünnepi asztalt? Ajándékokat? Vagy a pihenést? Szeretteinknek a közelségét? Biztos, hogy erre mindenki tud magában válaszolni. Ha mélyre tekintünk, hogy mit is ünnepelünk, ennél jóval többet találunk. Többet annál, mint amit várunk. Hiszen lehet, hogy éppen az jön el hozzánk, akit lehet, hogy nem is várunk. Lehet, hogy nem is kérünk, az is lehet, hogy nem is keresünk. Maga a Jézus Krisztus. Őt nem kell meghívnunk, hogy jöjjön… Azt is mondhatnánk, hogy ezek szerint egy hívatlan vendég ő. Mégis – azt gondolom – hogy végül nem mi, hanem ő vendégel meg bennünket azzal a szeretettel, amit úgy keresünk mindannyian. És ajándékozza azokat is, akik ünnepelnek, azokat is, akik nem. Azokat is, akik őt keresik, de azokat is, akik még nem – hangzott el Sinkó Szabó Lilla evangélikus lelkésztől, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan készülnek együtt az ünnepre.

Kacsora Szabolcs református lelkész szintén visszautalt Papp Attila Csaba gondolataira: nálunk is – ahogy sokaknál – kicsit kényszeres a karácsony. Talán hozzuk a hagyományokat, hogy sütni kell, főzni kell, semmire nincsen idő. Mindenhová el kell jutni, minden adventi programot ki kell használni, és úgy érkezünk meg a karácsonyba nagyon sokszor, hogy lelkileg el vagyunk fáradva. Mint mondta, ő ezzel a mondattal szokott „nekiindulni”: az első karácsony roppant egyszerű volt, nem baj, ha a tiéd is ilyen lesz. Gondolatai zárásaként egyszerű, áldott, meghitt és békés karácsonyt kívánt mindenkinek, s hogy valóban át- és megélt legyen mindenki számára az ünnep.

Adventi hírnök, friss fenyőág, lobog már négy kis gyertyaláng! – a Százszorszép Dalkör énekére gyúltak meg az adventi koszorún a gyertyák, majd az Öveges József Általános Iskola másodikos diákjainak műsora és a környei Linczmaier Laura énekei is karácsonyt varázsoltak a falak közé.

A kis fenyőfa – Andersen meséjét álmodta kortárs táncban, a balett elemeit ötvöző mozdulatművészetben újra Müller Bence, akinek az álmai alapján már másfél hónappal ezelőtt megkezdték a próbákat az Amicita táncstúdió tagjai. Mint a műsoruk előtt elhangzott, betegségek nehezítették a folyamatot, emiatt a koreográfiát is újra kellett gondolni, de a közönség mindebből mit sem érzett.

A kisebb, nagyobb gyermekek magával ragadó táncában, Fodor Réka narrációjában elevenedett meg a mese a fiatal, növekvő fenyőfáról, aki mindig nagyobb és szebb dolgokról álmodik, miközben nem veszi észre, nem értékeli a jelen pillanatait az erdőben… Végül valóra válik az álma: kivágják, az erdőből egy családhoz kerül, csodálatosan feldíszítik, a gyerekek szenteste boldogan ugrálnak körülötte mesekönyveikkel: Most egy mesét! Egy mesét! Ám elérkezik a másnap, a harmadnap, elérkezik a…

„Ne várj nagy dolgot életedbe, kis hópelyhek az örömök, szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.” – szólt a darab üzenete.