Támogatásokról is határoztak
A nyári szünet előtti utolsó ülésén a szákszendi képviselő-testület támogatásokról is határozott, volt, amire szeptemberben térnek vissza, volt, amit elutasítottak, és volt, amit elfogadtak.
A két ülés közötti eseményekről, döntésekről készített tájékoztató során ismertette Papp Attila Csaba polgármester a Szákszendi Evangélikus Egyházközség kérelmét, melyben a tulajdonában álló két temető gondozására kér 200 ezer forintos támogatást. Elhangzott, hogy a Szákszend belterület 616/2 és 617 helyrajzi számok alatt működő temető a Szákszendi Evangélikus Egyházközség és Szákszendi Református Egyházközség tulajdonában áll és idén mindkét egyházközség kapott 100.000 Ft-os támogatást a zöldterület fenntartására. A közös fenntartás miatt a polgármester egyeztetéseket tart szükségesnek, a javaslatát elfogadták a képviselők, így a szeptemberi ülésükön visszatérnek a kérdésre.
A folytatásban is támogatási kérelmeket tárgyaltak a képviselők. A Szákszendi Evangélikus Egyházközség, a Szákszendi Munkás Szent József Római Katolikus Plébánia Karitász csoportja, valamint az Amicitia Kft. a nyári táborainak étkeztetéséhez kért támogatást, a kérelmeket a testület elutasította. Engedélyezte viszont, hogy a Szákszendi Munkás Szent József Római Katolikus Plébánia és az Amicitia Kft. térítésmentesen használja a Faluház épületét a táborok időtartama alatt, s hogy az étkeztetés az önkormányzat tulajdonában álló tálalókonyhában történjen. Ezt a lehetőséget a Szákszendi Evangélikus Egyházközség táborához is biztosította.
A további két napirend során az ülésen elfogadták a Szákszendi Kiskuckó Napközi Otthonos Óvoda 2023. évi tevékenységéről, valamint a falu elmúlt évi víziközmű üzemeltetésről készített beszámolókat.