Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

"A víz szalad, a kő marad, a kő marad"

2024. június 5., szerda 13:24

A tavaly felavatott emlékműnél hajtottak fejet június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a szákszendiek.

1920. június 4-én egy kimondhatatlanul súlyos döntés áldozattá tett minden magyart: azokat is, akik az anyaországban maradtak és azokat is, akik határainkon kívül rekedtek. Ez a döntés nemcsak területétől és a gazdasági fejlődés alapjaitól fosztotta meg hazánkat, hanem gyakorlatilag szétszakította a magyar nemzetet, megtörte nemzeti önérzetünket is. A trianoni – és akkor nevezzük nevén – diktátum, és nem békeszerződés alapján Magyarország korábbi területének kétharmadát, lélekszámának harmadát vesztette el – hangzott el a Himnusz közös eléneklése után Papp Attila Csaba ünnepi beszédében. A polgármester a továbbiakban így fogalmazott: Ma, a 104-dik évforduló napján őszintén remélem, hogy továbbra is ki fogunk állni nemzetünk egysége mellett, nem engedünk semmilyen, akár külső, akár belső megosztási szándéknak, ami azt veszélyeztetni próbálja. Gondolatai zárszavaként Wass Albertet idézte: A világ fölött őrködik a rend s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.

A megemlékezésen közreműködött a Százszorszép Dalkör, szavalatával Kolos Péter Tiborné Baranya Szilvia, majd az emlékműnél Papp Attila Csaba és Hartmann Imre alpolgármester helyezte el a kegyelet koszorúját. A megemlékezés a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

december

22 Falukarácsony

  • Időpont: vasárnap 16:00
  • Helyszín: Faluház

Igazgatási szünet

2024. december 8., vasárnap 08:18

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2024.12.23. napjától 2025. január 6. napjáig igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt kizárólag a halaszthatatlan anyakönyvi ügyek (születés, haláleset) intézése történik. Az anyakönyvi ügyek bejelentése esetén hívják Mezőfi Attiláné általános igazgatási ügyintézőt a +36 (30) 219-5093 telefonszámon.

Kovács Laura kirendeltségvezető

Bővebben

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

2024. november 2., szombat 14:19

Szákszend Község Önkormányzat képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázat célja: az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvétel támogatása.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek