Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Elhunyt Ivák István

2024. március 2., szombat 16:38

Életének 71. évében eltávozott Ivák István, Oroszlány és Komárom-Esztergom vármegye kiemelkedő médiaszakembere. Neve és személye összeforrt a bányászváros és a járás településeivel.

2002-2010-ig, majd 2014-2020-ig Oroszlány város sajtóreferense volt. 2015-től az ő kezdeményezésére újult meg a város honlapja. A COVID időszaka alatt, 2020-2021-ben külsős műsorvezetőként aktívan segítette az Oroszlányi Városi Televízió munkáját.

Az Oroszlány Városkörnyéki Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (Bokod, Dad, Kecskéd, Kömlőd, Oroszlány, Szákszend, illetve a társult tagok: Várgesztes és Vértessomló) Ivák István kezdeményezésére tárgyalt első alkalommal 2004 tavaszán egy havonta megjelenő, kistérségi lap beindításáról. A nyolc településen, 8-12 oldalon, 10 ezer példányban megjelenő Térségi Tájolót Ivák István szerkesztésében 2004 októberében vehette először kezébe az olvasó. A lap 2010 év végi megszűnéséig több ezer tudósítás, cikk, fotó készítése köthető a nevéhez. 2011-től a településekkel közvetlenül kötött sajtószolgáltatási megállapodás alapján látta el a kommunikációs feladatokat. A végzett munkájának kiemelkedően magas szakmai színvonalát, kiváló emberi kapcsolatait jelzi, hogy Szákszenddel, Vértessomlóval és Várgesztessel a pontosan egy évtizedes együttműködése – kérésére – a betegsége miatt szűnt meg 2021 őszén.

Ivák István munkásságának köszönhetően húsz év alatt a településekről, Szákszendről is felbecsülhetetlen értékű helytörténeti adattömeg és fotó gyűlt össze.

Önzetlen, segítőkész tevékenységét 2023. január 22-én, - a Magyar Kultúra Napján – az „Oroszlány Kultúrájáért” alapított Kölcsey emlékplakettel és oklevéllel ismerték el.

Hatalmas ambícióval készült a város 70. születésnapjának méltó megünneplésére, melyhez rengeteg ötletet adott. Tervei alapján készült el az elfogadott logó és kitűző, nevéhez köthető a város tortájának íz összetétele.

Sajnos, ezek sikereit már nem élhette át, legyőzte a betegség...

Nyugodj békében, Pista!

Fájó szívvel búcsúzik Tőled Szákszend Község Önkormányzata.

december

22 Falukarácsony

  • Időpont: vasárnap 16:00
  • Helyszín: Faluház

Igazgatási szünet

2024. december 8., vasárnap 08:18

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2024.12.23. napjától 2025. január 6. napjáig igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt kizárólag a halaszthatatlan anyakönyvi ügyek (születés, haláleset) intézése történik. Az anyakönyvi ügyek bejelentése esetén hívják Mezőfi Attiláné általános igazgatási ügyintézőt a +36 (30) 219-5093 telefonszámon.

Kovács Laura kirendeltségvezető

Bővebben

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

2024. november 2., szombat 14:19

Szákszend Község Önkormányzat képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázat célja: az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvétel támogatása.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek