Már nem mini a bölcsőde
13 esztendeig látta el önkormányzati alkalmazottként a védőnői teendőket Szákszenden Bodóné Wessel Tünde, a több mint egy évtizedes munkájáért fejezte ki köszönetét a június 21-ei testületi ülés kezdetén Papp Attila Csaba polgármester és Kovács Laura kirendeltség-vezető.
2023. július 1-jén lép életbe ugyanis az a törvénymódosítás, amelynek értelmében a védőnők feletti munkáltatói jogokat többé nem az önkormányzatok, hanem a megyei irányító kórház gyakorolja. A változás kapcsán a polgármester megjegyezte: bízik benne, hogy a feladatellátást ez semmilyen módon nem érinti.
Az ülés további részében 11 napirendet tárgyaltak a képviselők, a többi között a tanévkezdési támogatásról szóló rendeletről is döntöttek. Tavaly 153-an részesültek Szákszenden tanévkezdési támogatásban összesen 1.530.000 Ft értékben. A célra idén 1.600.000 Ft forrást biztosított az önkormányzat. Az ülésre két javaslat készült, mindkettőben feltétel volt, hogy a gyermek életvitelszerűen éljen Szákszenden. Az „A” javaslat szerint azok a tanulók részesülhetnek támogatásban, akik a Szákszendi Öveges József Általános Iskolába járnak, vagy nyolc-és hatosztályos képzést biztosító oktatási intézmény 5-12. évfolyamán tanulnak, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézménybe járnak és még nem töltötték be a 25. életévüket, középfokú iskola nappali oktatási munkarendje szerint 9-13 évfolyamon tanulnak, és még nem töltötték be a 20. életévüket, illetve felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói, s még nincsenek 25 évesek.
A „B” javaslatban valamennyi feltétel megegyezetett az „A”-ban szereplővel, kivéve az elsőt, amely intézménytől függetlenül támogatná az általános iskolás diákokat, azaz nem tette kötelezővé, hogy Szákszenden folytassák az általános iskolai tanulmányaikat. A bizottsági álláspontok ismertetésekor elhangzott, hogy az Ügyrendi és Pénzügyi Bizottság 50-50%-ban támogatta a két javaslatot, a Szociális, Kulturális és Sport Bizottság az „A” pontot javasolta elfogadásra. A képviselők végül 4 igen szavazattal és egy tartózkodással az „A” javaslatot fogadták el.
A tanévkezdési támogatás jövedelemhatártól és rászorultságtól függetlenül jár, az igényléséhez kérelmet kell benyújtani. Az általános iskolás, a nyolc- és hatosztályos képzésben tanulók, valamint a középiskolás diákok támogatási összege 10.000 Forint, a speciális, valamint felsőfokú oktatási intézményben tanuló diákoké 20.000 Forint.
Törvényi kötelezettségének tett eleget a testület, amikor elfogadta az önkormányzat és a szákszendi egyházközségek közötti közszolgáltatási megállapodást és a temető használati rendjéről szóló helyi rendeletet, majd döntött arról, hogy Fodorné Pintér Veronika óvodapedagógust bízza meg az óvodavezetői feladatok ellátásával augusztus elsejétől 2024. január 31-éig. A testület korábban nyilvános pályázatot írt ki a Szákszendi Kiskuckó Napközi Otthonos Óvoda magasabb vezetői-óvodavezető-beosztásának betöltésére, ám határidőre nem érkezett pályázat. 2023. május 19-ei keltezésű levelében Zách Gizella óvodavezető 2023.
július 31. napjával kezdeményezte óvodapedagógusi jogviszonyának megszüntetését áthelyezéssel, és kérte a vezetői megbízása visszavonását 2023. június 1. napjával. Mivel a lemondási idő két hónap, a megbízatása július 31-én megszűnik.
Az ülésen a képviselők elfogadták az óvoda és a Mini Bölcsőde elmúlt évi tevékenységéről készült beszámolókat. Ez utóbbit Takács Gyöngyi intézményvezető azzal egészítette ki, hogy az összefogásnak, rengeteg segítségnek, együttmunkálkodásnak köszönhetően három hónap alatt sikerült elérniük az átminősítést, így június 1-jétől már nem mini a Bölcsőde, a férőhelybővítéssel már tíz aprótalpúról gondoskodhatnak.