Újabb emlékművel, Kondor József alkotásával gazdagodott a szákszendi Emlékpark, ahol június 2-án, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett megemlékezésen leplezték le az alkotást.

Azért gyűltünk ma össze, hogy megemlékezzünk történelmünk egyik legfájóbb pillanatáról, a trianoni békediktátum aláírásáról. Az 1920-ban aláírt békeszerződés után Magyarország elveszítette területének több mint 70 %-át, milliók lettek külhoni magyarok, mondhatjuk, hogy nemzeti identitásunk egy része elveszett abban a pillanatban. Ma, amikor leleplezzük ezt az emlékművet, emlékezzünk a múltra, és ezután is emlékezzünk azokra az elvekre és tartsuk azokat, melyeket őseinktől örököltünk: az együvé tartozás, a közösségben való hit, a család, a béke – köszöntötte a megjelenteket Papp Attila Csaba polgármester. Ha évközben el is halványulnak az emlékeink, ha eljön június 4-e, újra és újra felszakadnak a régi sebek.

És mivel személyesen is érintett vagyok, engedjék meg, hogy nekem ez egy kicsit jobban fájjon – hangzott el az erdélyi származású Kondor Józseftől. Mint mondta, az emlékmű készítésekor olyan formákat, és szimbólumokat választott, amelyek mindenki számára jól ismertek, mint például a kettős kereszt, amely vallási és hatalmi szimbólum egyben, s mivel a magyar címerben is megtalálható, úgy gondolta, hogy „itt is jó társaságban lesz”. Az alatta lévő haranglábhoz készített egy kis lélekharangot is, természetesen fából. A lábakon látható kereszt annak a szimbóluma, hogy Szent István óta mi is a világ kereszttényei közé tartozunk. Nagy Magyarország szimbóluma szintén mindenki számára ismert, a fekete háttér jól mutatja azt a kétharmadnyi területet, amit elraboltak tőlünk.

Az amatőr fafaragó zárásul így fogalmazott: ennek az emlékműnek az üzenete egyértelmű és világos. Ha majd a rohanó mindennapjainkban elsuhanunk előtte, ha csak egy másodpercre is, de jusson eszünkbe az az égbekiáltó igazságtalanság és gyalázat, amit 1920. június 4-én Trianonban a gőgös nagyhatalmak elkövettek Magyarországgal és a magyar nemzettel szemben. Isten áldja Magyarországot, Isten áldjon meg minden magyart, éljenek a világ bármely pontján, mert egy tőről fakadunk.

Az alkotó részére Papp Attila Csaba az önkormányzat nevében áldozatos társadalmi szerepvállalásáért, nagylelkű munkájáért emléklapot nyújtott át, majd Dr. Takács Ilona előadásban hangzott el Rozványi Dávid „Összegyűltünk” című verse és Kószó-Nagy Ágnestől Wass Albert gondolatai arról, hogy számára mit jelent magyarnak lenni.

„Hálatelt szívvel álluk itt, s hálát adunk azért, hogy megszülethetett ez az emlékmű. Amikor erre nézünk, akkor őseinkre emlékezünk, akkor a történelem szomorú eseményei jutnak eszünkbe, de eltölti szívünket a büszkeség is, hogy annak ellenére, hogy bennünket megcsonkítottak, mi megmaradtunk. Kérünk, amikor emlékezünk, had imádkozzunk azokért a testvérekért, akik a határon kívül élnek, akik nagyon sokat szenvedtek különböző országok fennhatósága alá kerülve. Kérünk, tartsd meg őket, hogy megtarthassák magyarságukat, hogy használhassák anyanyelvüket, hogy a gyermekek anyanyelvi iskolában tanulhassanak, és imádkozunk kárpátaljai testvéreinkért, akik most nagyon nehéz helyzetben vannak.”

„Mennyei Atyánk! Te minden népet arra hívsz, hogy megismerje üdvözítő szeretetedet. Hazánkért és egész magyar nemzetünkért könyörgünk most hozzád nemzeti gyásznapunk alkalmából. Hozzád fordulunk vigasztalásért és új erőért. Te ismersz bennünket, a fájdalmunkat, a múlt tragédiáit, melyet nemzetünk hordoz. Az elszakítottság sebeit. Kérünk arra, hogy méltósággal viseljük a próbatételeket, benned békességre, bocsánatra és egységre találjunk. Könyörgünk távolra szakad honfitársainkért. Add, hogy mindenütt összekössön bennünket a szeretet, és együtt építhessük a jövőt Tebenned reménykedve.” – hangzott el Sugárné Damó Márta református és Sinkó-Szabó Lilla evangélikus lelkésztől.

Az új emlékműnél Papp Attila Csaba és Hartmann Imre alpolgármester helyezte el a kegyelet koszorúját, majd a megemlékezés a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.