Vadászkalandok Afrikában
Két érdekfeszítő előadással vette kezdetét kedden délután az a hagyományteremtőnek szánt sorozat, amelyben László Kálmánné könyvtáros meghívására a község különleges kalandokat megélt lakói számolnak be élményeikről.
Elsőként Hartmann Imre alpolgármester tartott vetített-képes előadást hazai és afrikai vadászkalandjairól. Mint elmondta, a vadászat elsősorban a természet és az élővilág gondozásáról, megóvásáról szól, s csak másodsorban a vadak elejtéséről. Felidézte emlékezetes eseteit, köztük azt, amikor két hét alatt, ugyanazon a területen három szarvasbikát és egy vaddisznót sikerült elejteni. Ugyancsak beszámolt arról, amikor közel 250 méterről kellett céloznia, mint később kiderült, eredményesen.
Első külföldi vadászútja Afrikába, Namíbiába vezetett. Itt a sort egy varacskos disznó lelövésével kezdte, majd következett a gnú, az antilop, a kudu és persze ragadozók is terítékre kerültek. Ezek trófeái mind megtalálhatók Hartmann Imre mára már híressé vált gyűjteményében.
Molnár Tibor, a délután másik előadója nem mindennapi teljesítménnyel, két hét alatt, 4 800 kilométert motorozva utazta végig a legendás 66-os utat az USA-ban.
Baráti invitálásra indult útnak 2013-ban egy csapattal az államokba, ahol Chicagoban béreltek Harley-Davidson motorokat, bejárva a sokak által irodalmilag és zeneileg is megörökített, a keleti és nyugati partot összekötő utat. Utazása alatt rengeteg élménnyel gazdagodott, érdekességgel találkozott, amelyek fotóit szintén láthatták a rendezvény vendégei.