Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Arattak a szákszendi gyerekek

2017. április 8., szombat 12:07

Március elején kezdődött az OSZE tekeszakosztálya által szervezett öthetes, "Teke-élet-egészség" elnevezésű rendezvénysorozat, aminek projektzárójára pénteken várták a gimnázium nagytermébe az intézmény diákjait, illetve a város és a járás iskolásait.

Amint azt Karácsony János, az oroszlányi tekések elnöke elmondta, mintegy 200-an vettek részt az elmúlt időszak rendezvényein, köztük 80 fiatal, az pedig külön öröm, hogy 8 gyerek már jelentkezett a tekeszakosztálynál, hogy alaposabban megismerkedne a sportággal.

A "Teke-élet-egészség" elnevezésű program célja sportág népszerűsítése mellett az volt, hogy az előadásokkal, tanácsokkal a résztvevők minél szélesebb körű tájékoztatást kapjanak az egészséges táplálkozás fontosságáról, és az egészséges életmód tudatos kialakításáról.

Az esemény végül a tekebajnokság, és a szakággal összefüggő rajzverseny eredményhirdetésével zárult pénteken, s mindkettőn nagy sikerrel szerepeltek a szákszendi Öveges József intézmény diákjai, akik megnyerték a járási iskolák számára kiírt tekeversenyt, Sirokmán Fanni pedig a rajzverseny fődíja mellett, a harmadik helyezésért járó ajándékokat is hazavihette.

december

22 Falukarácsony

  • Időpont: vasárnap 16:00
  • Helyszín: Faluház

Igazgatási szünet

2024. december 8., vasárnap 08:18

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2024.12.23. napjától 2025. január 6. napjáig igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt kizárólag a halaszthatatlan anyakönyvi ügyek (születés, haláleset) intézése történik. Az anyakönyvi ügyek bejelentése esetén hívják Mezőfi Attiláné általános igazgatási ügyintézőt a +36 (30) 219-5093 telefonszámon.

Kovács Laura kirendeltségvezető

Bővebben

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

2024. november 2., szombat 14:19

Szákszend Község Önkormányzat képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázat célja: az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvétel támogatása.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek