Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

1848. március 15-e jelkép

2017. március 15., szerda 11:24

Miért érezzük azt szükségesnek, hogy megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek, az utókornak a forradalmi ifjak és az első magyar felelős kormány emlékét – tette fel ünnepi beszédében a kérdést László Kálmán polgármester kedd délután, Szákszend községi megemlékezésén, majd a választ megfogalmazva így folytatta: az a példa, hogy sok egyformán gondolkodó magyar ember a történelmünk során már többször bebizonyította, tudunk tenni magunkért. Persze csak ha akarunk. Az is bizonyos, hogy annál sikeresebb a kezdeményezés, minél többen látjuk, gondoljuk, hogy ugyanaz a célunk.

- Az 1848-49-es szabadságharc ünnepének lényege benne foglaltatik nevében. Nem a ténye teszi elsősorban ünnepé, hanem az, hogy kivétel nélkül minden magyar magáénak vallhatja és vallja, bárhol is éljen a világon. 1848. március 15-e jelkép, a kivívott szabadság megőrzésének és az elveszett szabadság visszaszerzésének szimbóluma. Minden nemzettársunknak joga van e jeles napot emlékezetébe vésni és szívébe zárni. A nemzeti lét abban nyilvánul meg, hogy vannak olyan kortól, nemtől, társadalmi helyzettől, hitvallástól független, kétségbevonhatatlan értékeink, melyek ismerete az egész magyarságot eggyé kovácsolják – fogalmazott a település vezetője.

A faluház nagytermében az Öveges József iskola 6. osztályosai idézték fel verssel, dallal a 169 évvel ezelőtti eseményeket, végül a Magyarock Dalszínház összeállítása zárta Szákszend ünnepi megemlékezését.

december

22 Falukarácsony

  • Időpont: vasárnap 16:00
  • Helyszín: Faluház

Igazgatási szünet

2024. december 8., vasárnap 08:18

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2024.12.23. napjától 2025. január 6. napjáig igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt kizárólag a halaszthatatlan anyakönyvi ügyek (születés, haláleset) intézése történik. Az anyakönyvi ügyek bejelentése esetén hívják Mezőfi Attiláné általános igazgatási ügyintézőt a +36 (30) 219-5093 telefonszámon.

Kovács Laura kirendeltségvezető

Bővebben

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

2024. november 2., szombat 14:19

Szákszend Község Önkormányzat képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázat célja: az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvétel támogatása.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek