„Kis” búcsú Szákszenden
Bár egy héttel ezelőtt lett volna aktuális, de akkor elsősorban az édesanyákat köszöntötték, míg a vásárosok a nagyobb május elsejei programokon vettek részt, így került sor a hónap második vasárnapján a szendi településrész „kis” búcsújára.
Ez az alkalom a katolikus templom védőszentjének, Munkás Szent Józsefnek az ünnepe. Szent József, Jézus nevelőapja. Az Újszövetség szerint Dávid házából származott, ácsként munkálkodott Názáretben, jelen korunkban a munkások védőszentjeként tisztelik.
A katolikus hagyományban József, a kádárok, a kocsigyártók, a tímárok, a jegyesek, az ifjú házasok, a haldoklók védőszentje is, azoké, akiket kísértés ér vagy szembaj gyötör, valamint a házépítésé, a reménytelen ügyeké és a hirtelen halálé. Ünnepnapjai: március 19. és május 1. IX. Piusz pápa 1870-ben Szent Péterrel együtt az egyetemes katolikus egyház védőszentjévé nyilvánította, ezen kívül Ausztria, Belgium, Kanada, Kína, Oroszország és Vietnam védőszentje is.