Gyermeknap meglepetéssel
Nem panaszkodhattak a hét utolsó két tanítási napján a szákszendi gyerekek, hiszen az idei gyermeknap a szülői közösségnek és a pedagógusoknak köszönhetően igencsak hosszúra sikeredett.
Csütörtök délután rendezték meg a gyermekfesztivált, amire elsőként még 2008-ban került sor azzal a céllal, hogy az iskolai és egyéb versenyek, vetélkedők győztesei és helyezettjei bemutatkozhassanak társaiknak. Dalok, versek szórakoztatták a jelenlévőket, és az intézmény aulájában felléptek a zeneiskola diákjai is.
Péntek reggel aztán gőzerővel beindult a mulatság. Minden osztály megkezdte a főzést – persze szülői segítséggel, ki bográcsozott, ki húst sütött, és csodás illatok töltötték meg a faluház melletti parkolót.
A sportpályán a község körzeti megbízottja, Fehér István rendőr törzszászlós várta kerékpáros ügyességi versennyel, közlekedési tesztlapokkal, de volt többek között sakk, tájfutás, valamint szöszmötölő is.
A legnagyobb meglepetés azonban a pedagógusokat is váratlanul érte, ugyanis a szülői közösség vezetője, Bodányi Endre titokban egy hatalmas légvárat rendelt, amit nagy örömmel vettek birtokba a gyerekek, nem beszélve az óvodásokról, akik szintén meghívást kaptak egy kis ugrálós kikapcsolódásra.
A gyermekfesztivál fellépői és az elhangzott műsorszámok:
- 1. Kamarazene: Tóth Borbála, Tóth Mihály-fuvola, Tóth Zsófia-fagott, Valkó Júlia-zongora Handel: Marche
- 2. Fodor Márton vers - Szalay Borbála: Csacsi
- 3. Takács Barna zongora - Kabalevszkij: Tánc
- 4. Fodor Réka vers - Weöres Sándor: Az éjszaka csodái
- 5. Bodó Benedek zongora - Ismeretlen szerző: Gavotte
- 6. Bagoly Bence vers - Petőfi Sándor: Csokonai meg a pap
- 7. Szilágyi Panna zongora - Kassai Mária: Hol jártál báránykám
- 8. Népdalcsokor: Tóth Mihály és Beke Giza: Szegény legény, Fodor Márton: Most viszik, Szilágyi Panna: Járok egyedül, Sulyán Judit: Béreslegény
- 9. Kovács Ádám zongora - Sperontes: Menüett
- 10. Cserpán Péter vers - Áprily Lajos: Aranykapu
- 11. Takács Dorka mese
- 12. Furulyások: Gál Boglárka: Egy boszorka van, Rauch Zsófia: Süss fel nap!, Takács Dorka: Hej tulipán, Sulyán Judit, Tóth Mihály: Német paraszt-tánc
- 13. Müller Bence vers - József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat
- 14. Bodányi Gréta zongora - Két szál pünkösdrózsa
- 15. Barota Anna vers - József Attila: Altató
- 16. Népdalcsokor: Müller Bence: Süvegemen, Fodor Réka: Fáj a fának, Tóth Zsófia: A szegedi halastó, Tóth Borbála: Szánt a babám.