Búcsú az iskolától
Tizennégy végzős diák számára utolsó alkalommal szólalt meg a csengő szombaton a virágokkal ünnepi díszbe öltöztetett szákszendi Öveges József iskolában.
A ballagók megilletődötten járták körbe az ismert folyosókat, tantermeket, s vettek búcsút pedagógusaiktól, társaiktól, valamint Vasi Csaba osztályfőnöktől, majd az udvaron folytatódott a program, amely megtelt szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel, akik közül többen meghatottan vették tudomásul, hogy lezárult egy fejezet a szeretett családtag életében.
- Ez a nap, a ballagás napja az első olyan esemény az életetekben, ami után más közösség vár rátok, ami után egy új közösségbe kerültök. Nem a megszokott ismerős arcok nevetnek vissza rátok, nem velük éltek át izgalmas kalandokat, nem velük követitek el a csínytevéseket, nem velük osztoztok a bajban. Szeptembertől vár Titeket egy másik iskola, új tanárok, új osztálytársak, és sok, nagyon sok élmény. Ezek közt lesz jó is és rossz is. Tőletek függ, hogy melyikből lesz több. Itt most Ti vagytok a legnagyobbak, de amott a legkisebbek lesztek. Tőletek várják, hogy alkalmazkodjatok. Aki képes rá, hamar talál majd barátokat, és esélye van arra, hogy jól érezze magát. Aztán rá fogtok jönni, hogy ott is azt várják el tőletek, hogy tanuljatok, betartsátok a szabályokat, hogy eleget tegyetek a felétek irányuló elvárásoknak. Ez az élet rendje – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a búcsúzó fiatalokat Palotainé Papp Éva iskolaigazgató, aki így folytatta: hogy megálljátok a helyeteket, arra lesz szükségetek, hogy ne csak a szemetekkel lássatok és az eszetekkel gondolkodjatok, de a szívetekkel is. Hogy észrevegyétek az életben a jót, és meg tudjátok különböztetni a rossztól. Hogy el tudjatok igazodni minden helyzetben, és meg tudjátok magatokat őrizni akkor is, amikor a világ ezernyi vonzó ajánlata arra csábít, hogy ne maradjatok hűek önmagatokhoz.
A végzősök átadták az intézmény zászlaját a mostani hetedikeseknek, s persze nem mulasztották el felidézni az elmúlt 8 év sikeres, és kevésbé sikeres, komoly, valamint humoros epizódjait sem.
A ballagás végére is maradt könnyeket előcsalogató pillanat, ugyanis az év lezárultával befejeződött egy nagyszerű szakmai életpálya: Varga Józsefné, Gizike, a község megbecsült és szeretett pedagógusa búcsúzott az alma matertől nyugdíjba vonulása alkalmából (róla külön cikkünkben olvashat).
A 2015/2016–os tanévet a számok tükrében is elemezte Palotainé Papp Éva:
- A tanévet 97 tanulóval kezdtük,101 tanulóval zárjuk. Tanulmányi munka átlaga 3.6, magatartás átlaga: 3,6
- Jeles tanulmányi eredményt 2 tanuló, kitűnő tanulmányi eredményt 5 tanuló ért el. 3 tanuló nem teljesítette az évfolyam követelményeit.
- Dicséretek aránya: Nevelőtestületi dicséret 3, igazgatói dicséret 2, szaktanári dicséret 20, osztályfőnöki dicséret 6
- Hiányzások: 7209 óra igazolt és 13 igazolatlan.
A végzősök:
Sári Csaba, Járóka Patrik, Nyári Levente, Jakab Ádám Ferenc, Veréb Tamás, Bencsik Barnabás, Müller Bence, Jakubács Dzsesszika, Verő Bianka, Fodor Réka, Tóth Borbála, Pogár Dzsenifer Beáta, Pintér Klaudia és Bagoly Bence.