Száki r.katolikus templom Szendi evangélikus templom Faluház Szendi református templom Községháza Első világháborús emlékmű Uradalmi Magtár Szendi r.katolikus templom Száki evangélikus templom

Hírek

Népszerű cikkek

Friss hírek

Projektzáró az Övegesben

2016. május 31., kedd 07:00

- A gyerekeket már kicsi koruktól kezdve környezettudatosságra szükséges és kell nevelni, amit az iskola tovább visz. Intézményünk az általa felépített értékek mellett kívánja ezt a célt szolgálni.

Az 1960-as évek elejétől folyik a falak közt oktatás, és már akkor ki-ki az érdeklődési körének megfelelően vehetett részt málnatermesztő, galamb-tenyésztő, méhész szakkörökön. 2003-ban kapcsolódtunk első alkalommal az ÖKOISKOLAI programhoz, majd három egymást követő hároméves ciklus után nyertük el az örökös ÖKOISKOLA címet, ami az intézményben folyó munka elismerésén túl, számos kötelezettséggel és mindennapi feladattal jár. Igyekszünk iskolánk névadójának, Öveges professzornak szellemiségét is továbbörökíteni – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a keddi projektzáró rendezvényen megjelenteket Palotainé Papp Éva igazgató, akik között ott volt többek mellett László Kálmán polgármester, Biró Mónika tankerületi vezető, Székely Antal Oroszlány képviselőtestületének Művelődési, Oktatási és Sportbizottság elnöke, a partnertelepülés, Tardoskedd községi előjárója, Tóth Marián, valamint a szlovákiai falu Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolájának együttműködő diákjai, és pedagógusai.

A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben címmel hirdették meg 2015-ben azt a pályázatot, amire a szákszendi Öveges József iskola is beadta projekttervét. „A hétmérföldes csizma és az ökológiai lábnyom” című témára 1 millió forintot nyertek.

A program célja a tehetséges tanulók természettudományos, technikai, digitális kompetenciáinak erősítése volt, hiszen témája közvetlenül kapcsolódott a fizika, kémia, természetismeret tárgyakhoz. A megcélzott területek széles látókört és kreativitást igényelnek. Általános felfedezési tapasztalatokat nyújtanak, komplex tehetséggondozásra nyílik lehetőség, melybe az alsós és felsős diákok egyaránt részt vettek. A műhelymunkák során minden csoport a korosztályának megfelelő feladatokat kapott.

Kiemelt feladat volt a tanulók környezettudatos szemléletének kialakítása, a hardver- és szoftvereszközök alkalmazása ezen tevékenységek során. A fiatalok emellett megismerkedtek más ország kultúrájával, kommunikáltak ott élő kortársaikkal. Ismereteket szereztek a közlekedés fejlődéséről, ökológiai hatásairól, a környezetszennyezés problémáinak megoldási lehetőségeiről. Végül olyan ajánlásokat fogalmaztak meg a környezet védelme érdekében, amelyeket meg is tudnak valósítani.

december

22 Falukarácsony

  • Időpont: vasárnap 16:00
  • Helyszín: Faluház

Igazgatási szünet

2024. december 8., vasárnap 08:18

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2024.12.23. napjától 2025. január 6. napjáig igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet időtartama alatt kizárólag a halaszthatatlan anyakönyvi ügyek (születés, haláleset) intézése történik. Az anyakönyvi ügyek bejelentése esetén hívják Mezőfi Attiláné általános igazgatási ügyintézőt a +36 (30) 219-5093 telefonszámon.

Kovács Laura kirendeltségvezető

Bővebben

Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat

2024. november 2., szombat 14:19

Szákszend Község Önkormányzat képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2025. évi fordulójához. A pályázat célja: az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvétel támogatása.

Bővebben

Közel ötödével csökkent az üzemanyagfogyasztás

2023. október 18., szerda 05:59

Az idei első három negyedévben 11,8 százalékkal kevesebb motorbenzin és 21,1 százalékkal kevesebb gázolaj fogyott Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, az üzemanyagfogyasztás így átlagosan 17,7 százalékkal csökkent a tavalyi első három negyedévhez képest - tette közzé honlapján a Magyar Ásványolaj Szövetség.

Bővebben

Címünk

Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal

Szákszendi Kirendeltség

2856 Szákszend, Száki utca 91.

Elérhetőségeink

Ügyfélfogadás

  • Hétfő: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Szerda: 8 - 12, 13 - 16 óráig
  • Péntek: 8 - 12 óráig

Legnépszerűbb cikkek