Megtérülő befektetés
Megközelítheti a félmillió forintot az a megtakarítás, amit az óvodára szerelt napelemek által termelt villamos energiából nyerhet az önkormányzat
Mint arról beszámoltunk, tavaly tavasszal került fel a 48 tagból álló napelem rendszer az intézményre. Ennek az éves várható teljesítménye – persze az időjárástól is függően – 12.500 KW. Ez a mennyiség teljes mértékben fedezi a világítással felhasznált villanyáram mennyiségét, de 2-3 hónapi fűtésszámlát is meg tud spórolni az önkormányzat, ami összességében elérheti az évi 500-600 ezer forintot – fogalmazott László Kálmán.
A községvezető egyébként számítógépén folyamatosan figyelemmel tudja kísérni a napelemek energiatermelését, hiszen a program jelzi – többek között – a napi, havi és évi adatokat, illetve a felhasználást is, így kontrollálható a beruházás hasznossága.