Harmadik Szákszendi Forgatag

2024. május 14., kedd 13:23

Harmadik alkalommal rendezték meg május 12-én a Szákszendi Forgatagot, ám ez volt az első, amikor az égiek maradéktalanul kegyesek voltak a szervezőkhöz. 2022-ben kora délután „szakadt le az ég”, tavaly pedig egy héttel később tarthatták meg a kedvezőtlen időjárás miatt.

Idén azonban senkinek nem lehetett oka panaszra, aki úgy döntött, hogy ezen a napon elsétál a Faluházhoz, megtekinti a számtalan árus portékáját, mókázik egyet a játszószereken, s nem utolsó sorban a barátokkal, ismerősökkel beszélgetve múlatja az időt.

A faluban az egyházi ünnephez kapcsolódó búcsúi kirakodó vásárok korábban május és szeptember első vasárnapján várták a helyieket, ám rendre ütköztek majálisos és bányásznapi programokkal, ezért idővel „elkoptak”. Emiatt merült fel a Szákszendi Forgatag gondolata, melyet a Veszprémi Vidámpark javaslatára – ha az időjárás nem szól közbe – május második vasárnapján rendeznek meg. Az önkormányzat ezúttal is azzal támogatta a családok kikapcsolódását, hogy a hintásokat és az árusokat is mentesítette a helypénz fizetése alól, így azok is kedvezményes áron kínálhatták a szolgáltatásaikat, termékeiket.

Természetesen a helyi kézművesek is színesítették alkotásaikkal a palettát, és nem hiányozhattak az Idősek Napközijének tagjai által készített ízletes házi sütemények sem, kiváló desszertként a vasárnapi ebéd után.

Az esemény képeit a galériában tekintheti meg.

Kevesebb